Alapy Gyula (FI)

(* 1872. okt. 20. Komárom, † 1936. jan. 20. Komárom) Történész, levéltáros, muzeológus, lapszerkesztő. Középiskolába Komáromban kezdett járni, Esztergomban érettségizett, majd Budapesten végzett jogot és bölcsészetet. Tanulmányai elvégzése után Budapesten a Földművelési Minisztérium tisztviselője, majd 1898-tól Komáromban a városnál, ill. a megyénél töltött be különféle tisztségeket; 1903-tól nyugdíjazásáig (1921) a megye levéltárosa. Közben a Múzeum Egyesület titkára (1904–1911), a Jókai Egyesület főtitkára (1912–1931), a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület főtitkára, a Jókai Egyesület múzeumának az igazgatója (1913–1936). Néprajztudomány területén is hasznosítható levéltári kutatásokat végzett, levéltári forrásokat tett közzé, régészeti feltárásokban vett részt. A Nemzeti Kultúra szerkesztője (1933–1935). – Fm. Bűbájosok és boszorkányok Komárom vármegyében (1914); A szülőföld Jókai regényeiben (1925); A csallóközi halászat története (1933, 1994). – Ir. Balogh Edgár: Hét próba. (visszaemlékezés, 1965); Csanda Sándor: Első nemzedék. (tan., 1968); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995. (1997); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. (2004).

Albert Sándor (FI)

(* 1943. máj. 24. Nagykapos) Egyetemi tanár, politikus. A kassai magyar tanítási nyelvű ipariskolában érettségizett (1961), a kassai Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet (1966). 1966–1990-ben a kassai magyar tanítási nyelvű ipariskola tanára. 1990–2004-ben a kassai Műszaki Egyetem tanszékvezető docense, 2002–2006-ban a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselője (MKP). A komáromi Selye János Egyetem rektora (2004–2008). A Nyugat-magyarországi Egyetem díszdoktora (2008). Kutatóként fő szakterülete a gépészettan oktatásának módszertana. Pedagógiai szakcikkek, tankönyvek, módszertani könyvek szerzője, fordítója. – Főbb díjak: Szlovák Kormány Ezüstérme (2002); Magyar Köztársaság Országgyűlésének Emlékérme (2007); Magyar Köztársaság Elnökének Emlékérme (2008); Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013); Pro Probitate – Helytállásért díj (2015); Jedlik Ányos-díj (2021). – Fm. Zbierka príkladov zo stavby a prevádzky strojov (tankönyv, 1974); Konštrukčné cvičenia pre 2. roč. SPSŠ (tankönyv, 1982).

Bajnok István (FI)

(* 1941. jan. 15. Ipolyság, † 2013. szept. 20. Komárom) Gyermek- és elmegyógyász. Általános és középiskolai tanulmányait Ipolyságon végezte (1947–1958). A prágai Károly Egyetem Orvostudományi Karán szerzett oklevelet (1965). 1965–1976-ban Rimaszombatban orvos, 1976–1989 közt a komáromi alkoholelvonó rendelő vezetője volt. Gyermekpszichiátriai szakrendelést is folytatott. A bilingvizmus neurotizáló hatásáról és kezeléséről számos szakcikket, továbbá ismeretterjesztő írásokat publikált. 1961–1965-ben a prágai Ady Endre Diákkör elnöke volt, 1965-től a Csemadokban fejtett ki aktív tevékenységet. 1990-től a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság tagja. 1990–1998-ban az Együttélés Politikai Mozgalom helyi, járási és országos szerveiben tevékenykedett. Összegyűjtött írásai és a vele készült riportok, beszélgetések 2010-ban a Diagnózisok (I–IV.) című könyvben jelentek meg. Munkásságát Komárom Város Önkormányzata Pro Urbe díjjal jutalmazta 2001-ben, a Csemadok részéről pedig Életmű Díjban részesült 2010-ben. 2012-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét.

Bastrnák Tibor-P (ST)

(* 1964. nov. 17. Ipolyság) Nőgyógyász, politikus, polgármester. Az ipolysági magyar gimnáziumban érettségizett (1982), a brünni Purkyně Egyetem Orvostudományi Karán szerzett oklevelet (1988). 1991–1999-ben a komáromi kórház nőgyógyásza. 1999–2002-ben a Nyitrai Kerületi Hivatal helyettes elöljárója. 2002–2010-ben az MKP parlamenti képviselője, ill. Komárom polgármestere. 2009-ben részt vett a Most-Híd párt megalapításában, a párt elnökségi tagja, 2010-től a párt országgyűlési képviselője.

Berecz Gyula (DMA)

(* 1894. okt. 20. Komárom, † 1951. okt. 7. Budapest [Mo.]) Szobrász. Iskoláit Komáromban, ill. Győrben a Fa- és Fémipari Középiskolában végezte. 1923-ban fejezte be ötvösművészi és szobrászati tanulmányait a budapesti Iparművészeti Iskolán, majd visszatért Komáromba. Ezután1927-ig Budapesten főleg mellszobrok mintázásával foglalkozott. 1926-ban a Jókai Egyesület ösztöndíjával négyhónapos tanulmányúton volt (Róma, Firenze). 1948-ig Komáromban élt, ekkor Mo.-ra telepítették át. Legismertebb alkotása a komáromi Jókai-szobor (1924). További munkái a hősi halottak emlékműve (Komárom); hadi emlékművek Nemesócsán, Megyeren, Barsfűzön. – Ir. Mácza Mihály: A komáromi Jókai-szobor története (Limes, 1993/3–4.); Dr. Szénássy Z.: Emlékeim ~ról, a szobrászról (Atelier, 2001/3., Irodalmi Szemle,1975/4.).

Cserkészparancsnokként − balról Szlávik belügyminiszter, Kocsis Károly és Bíró Luciún Géza

(* 1898. ápr. 4. Zsitvaújfalu, † 1990. máj. 15. Komárom) Bencés szerzetes-tanár, lapszerkesztő, tankönyvíró. Teológiai tanulmányait Pannonhalmán végezte, s közben magyar–latin szakos tanári képesítést is szerzett. 1922. jún. 29-én szentelték pappá. 1922–1939 között a komáromi, 1939–1944 között a pápai bencés gimnázium tanára, igazgatója. 1945-től a komáromi bencés gimnázium igazgatója, 1949-ig az itteni rendház főnöke, 1944–1978 között a pannonhalmi főapát szlovákiai vikáriusa. 1946-tól lelkipásztor Komáromban. 1949-ben rendtársaival É-Szl.-ba internálták, ahonnan csak 1960-ban térhetett vissza magyar hívei közé (Balony, Medve, Nyárad). A két háború között a szlovákiai magyar cserkészet szervezője, több lap szerkesztője volt (Tábortűz, Szűz Mária Új Virágos Kertje, Komáromi Római Katholikus Autonóm Egyházközség Értesítője). Liturgikus reformot kezdeményezett, 1933-ban szerkesztője a Liturgikus Lexikonnak, 1989-ben társszerzője a Verbényi–Arató-féle, már a zsinati szellemben átdolgozott új liturgikus lexikonnak. 1947-ben – a magyarok jogfosztottsága idején – illegálisan imakönyvet (Miatyánk) és katolikus kalendáriumot adott ki. Kivette részét az 1968-as eseményekből, ott volt a Zsinati Megújulás mozgalomban, amiért 1968 után zaklatták, 1970-ben kényszernyugdíjazták. Ettől kezdve haláláig kisegítő lelkész volt Komáromban. 1989-ben Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki Budapesten. – Fm. Kis égi lant (énekek és imádságok, 1924); Magyar helyesírási szótár a művelt nagyközönség és a tanulóifjúság részére (1922); Kincses-könyv (1936); Miatyánk (ima- és énekeskönyv, 1969). – Ir. Cornides István: Szabálytalan interjú B. L. bencés tanárral. Magyarok, 1990; Koller Gyula: B. L. 1898–1990. Remény, 1990/8.; Virt László: B. L. Uo., 1990/9.

Boček Zsuzsa (TSZA)

(* 1920. ápr. 22. Komárom, † 2004. dec. 9. Pozsony) Jelmeztervező. Pozsonyban iparművészeti szakiskolát (1937) végzett, majd magántanulóként a komáromi Bencés Gimnáziumban tett érettségit (1939). Közben tervezőként és varrónőként dolgozott anyja ruhaszalonjában. 1944-ben a nyilasok elhurcolták; 1945 nyarán került haza Rawensbrückből. 1949-től jelmeztervező (1949–1951: Szlovák Nemzeti Színház, Pozsony; 1952–1954: Magyar Területi Színház, Komárom; 1954–1955: Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes, Pozsony; 1955–1982: Szlovák Nemzeti Színház, Pozsony). Szlovák és cseh filmek, tévéjátékok kosztümtervezője; dolgozott Svédországban, Hollandiában, Jugoszláviában, Lengyelországban, Ausztriában, ill. Budapesten, itt a Színművészeti Főiskolán is tartott előadásokat. – Fontosabb színházi munkái: Konsztantyin Mihajlovics Szimonov: Orosz kérdés; Anton Pavlovics Csehov: Háztűznéző; Molière: A fösvény; Szigligeti Ede: A csikós; Egri Viktor: Pünkösdi királyság; Pierre-Augustin Caron de Beumarchais: A sevillai borbély; Gabriela Zápolská: Finom uriház; Iszajev Galics: Nem magánügy; Jókai Mór: Az aranyember; Dávid Teréz: Az asszony és a halál; Lovicsek Béla: Csillagszemű asszony; Arisztophanész: Lüszisztraté; Móricz Zsigmond: Kismadár. – Film: Nevéhez nemcsak színházi, hanem egy tucat csehszlovák film és számos televíziós játék jelmezeinek tervezése is fűződik. Ő volt a jelmezek tervezője többek között az „Ember a hídon” (Človek na moste), „Az urak mulatnak” (Páni sa zabávajú), a „Szent Erzsébet tér” (Námestie svätej Alžbety) és az „ A halál esőben érkezik” (Smrť prichádza v daždi) c. csehszlovák filmeknek. Profizmusának, színvonalas alkotó munkájának elismeréseként vissza-visszahívták őt svéd, német, osztrák, holland, lengyel és jugoszláv színházak is. Két szlovákiai magyar színházunk szintén sokat köszönhet Boček Gesztes Zsuzsának, mert ő szakmai munkáján és tanácsain túl kapcsolataival is támogatta a Matesz és a Thália Színpad-Színház tevékenységét. – Ir. Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig); Takács András: A Népes (Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 33., Dunaszerdahely 2003.); Boček Péter visszaemlékezései (a Kassai Thália Színház archívuma).

Bödők László (FI)

(* 1966. jún. 17. Komárom) Könyvkereskedő, vállalkozó. Csicsón járt alapiskolába. Az Érsekújvári Elektrotechnikai Szakközépiskolában érettségizett (1984), majd a kassai és a pozsonyi Elektrotechnikai Főiskolán végezte a felsőfokú tanulmányait. Könyvkereskedéssel foglalkozott, nagymegyeri vállalkozóként 1992-ben alapította meg a Panta Rhei könyvesbolthálózatot, amelynek immár 27 boltja van egész Szlovákiában.

Bödők Zsigmond (FI)

(* 1957. máj. 22. Komárom, † 2010. júl. 26.) Asztrofizikus, szakíró, tudománytörténész. Nagymegyeren érettségizett (1976), majd 1979–1981-ben a prágai Károly Egyetemen tanult, 1984-ben a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett fizikusi oklevelet. 1977–1989-ben a Dunaszerdahelyi járási Csillagászati Kabinet, 1990-től az SZTA Csillagászati Intézetének munkatársa. Csillagászati és tudománytörténeti cikkeket, könyveket publikál. Felvételeiből több csillagászati témájú hazai és külföldi fotókiállítást rendezett. – Fm. Harmatlegelő (1986, több kiadásban); Nobel-díjas magyarok (1997); Világjáró magyarok (1998); Magyar feltalálók I. (2000); Magyar feltalálók a repülés történetében (2001); Magyar feltalálók az automobilok történetében (2002); Magyar feltalálók a nyomdászat történetében (2003); Magyar feltalálók a hajók és a vasút történetében (2004); Magyar feltalálók a távközlés történetében (2005); Magyarok égi képeskönyve (2006), Magyar feltalálók a számítástechnika történetében (2007).

Boldoghy Olivér (ST)

(* 1970. jan. 19. Komárom) Színész. Pozsonyban végezte iskoláit, 1992-ben a pozsonyi Színművészeti Főiskolán szerzett színészdiplomát. Már főiskolásként jelentős szerepekben játszott a Komáromi Jókai Színházban, melynek 1995-ig volt tagja, ezt követően egy évadon át a Kassai Thália Színház színésze, majd pályát módosított. A Ferenczy Anna-díj első jutalmazottja (1993). – Főbb színházi szerepei: II. Lajos király (Háy Gyula.: Mohács); Fekete Péter (Eisemann Mihály–Zágon István–Somogyi Gyula: Fekete Péter); Rádiós (Presser Gábor–Sztevanovity Dusan–Horváth Péter: A padlás); Gérard (Illyés Gyula: Tiszták); Ádám (Madách: Az ember tragédiája); Almaviva gróf (Pierre Beumarchais: Figaro házassága, avagy egy őrült nap); Estragon (Samuel Beckett: Godot-ra várva); János apostol (Tolcsvay László–Müller Péter–Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma); Dawson tizedes (Aaron Sorkin: Semmi és végtelen); Petur bán (Katona József: Bánk bán). – Film: Szabadság, szerelem (r. Gothár P.); Hra pre dvoch (r. Kleis M.) – Díjak, kitüntetések: Ferenczy Anna-díj (1993); Esterházy János Emlékplakett (2013).  – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig); Ötvös Anna: Akikkel találkozhat(t)unk (2000).

Boráros Imre (FI)

(* 1944. febr. 28. Pozsony) Színész. Középiskolába szülővárosában járt. 1963-ban érettségizett, majd egy évig a pozsonyi Szépművészeti Akadémia színészhallgatója; 1965–1971 között a komáromi Magyar Területi Színház színésze, azután táncdalénekes. 1972-től már ismét a Magyar Területi Színház, ill. jogutódja, a Komáromi Jókai Színház tagja: előbb, 1977-ig, a kassai Tháliában, majd újból Komáromban játszott. Fellépett a Theátrum Polgári Társulat néhány előadásában; többször vendégszerepelt magyarországi színházaknál. Számos hangjáték mellett több magyar, szlovák, cseh és egy olasz film szereplője. Monodráma-színreviteleivel, ill. húsz önálló előadói műsorával Szl.-n és Mo.-n kívül nyugat-európai, észak-amerikai és ausztráliai turnékon is részt vett. – Főbb színházi szerepei: Őrnagy (Örkény István: Tóték); Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája); Cervantes (Don Quiote: La Mancha lovagja); Színész (Molnár Ferenc: A testőr); Puzsér (Molnár Ferenc: Doktor úr); Tarpataky (Zerkovitz Béla: Csókos asszony); Viszockij (Siposhegyi Péter: Mielőtt csillag lettem); Czillei Ulrich (Vörösmarty Mihály: Czillei és a Hunyadiak); Higgins professzor (Alan Jay Lerner–Frederick Loewe: My Fair Lady); Id. Csaholyi Balázs (Hunyadi Sándor: Három Sárkány); A menyasszony apja (Federico García Lorca: Vérnász); Luther Márton (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja); Félix (Neil Simon: Furcsa pár); Kossuth (Illyés Gyula: Fáklyaláng); Mixi gróf (Szirmai Albert–Bakonyi Károly: Mágnás Miska); Pierre (Francis Veber: Balfácánt vacsorára); Sáfrány ügyvéd (Halász Imre–Békeffi István–Eisemann Mihály: Egy csók és más semmi); du Grélé tábornok (Georges Feydeau: Egy hölgy a Maximból). – Monodrámák, pódiumjátékok: Székely János: Dózsa; Vysockij (Siposhegyi Péter: Mielőtt csillag lettem); Márió (Siposhegyi Péter: A varázsló); Esterházy János passió (Siposhegyi Péter: Hantjával sem takar); Mindszenty bíboros oltárköve (Tarics Péter: Állok Istenért, Egyházért, Hazáért); Nyelvcsapások (zenés irodalmi összeállítás). – Vendégjátékok: Kassai Thália Színház, Székesfehérvári Vörösmarty Színház, József Attila Színház, Miskolci Nemzeti Színház. – Film, TV : Feltámadás (olasz film), Dosztojevszkij – Pszichiáter (olasz film), Želary – Juriga (cseh Oscar-Díjra jelölt film), Čas grímáš – battyányi püspök (szlovák film), arany kenyér (szlovák mese); pribina herceg (szlovák tv-film). – Díjak: Sylvánia-díj (1991); Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja, a legjobb férfi alakítás díja (1990, 1996); A Szlovák Köztársaság ezüstplakettje (2004); a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2004); Esterházy-díj (2007); A Szlovák Irodalmi Alap életműdíja (2006); A Világ Magyarságáért művészeti díj (2012); Kossuth-díj (2014); Esterházy János Emlékplakett (2017). – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig); Darvay Nagy Adrienne: Színek Kisvárdán (1998); Boráros Imre honlapja.

Bordás Sándor (csa)

(* 1952. szept. 9. Ómoravica [Szerbia]) Pszichológus, szakíró, egyetemi oktató. Vegyészeti szakközépiskolában érettségizett Szabadkán. 1972–1977-ben a budapesti ELTE BTK-án pszichológiát tanult. 1978-tól Dunaszerdahelyen él. Szakterülete a szexuálpszichológia és az etnopszichológia. A komáromi Selye János Egyetem oktatója, a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola docense. Több kötet társszerzője. – Fm. Lelkünk útvesztői (tan., 1994); Szexposta (tan., 1997).

Bugár Béla − színész (JSZA)

(* 1931. ápr. 18. Pozsonyeperjes, † 2011. máj. 20.) Színész. Pályáját műkedvelő színjátszóként kezdte. 1952-től tagja az Állami Faluszínház magyar tagozatának, majd 1959-ben, a társulat megszűnése után került át Komáromba a Magyar Területi Színházhoz, melynek nyugdíjba vonulásáig színésze maradt (2008-ban a színháztól Örökös Tag címet kapott). Számos hangjátékban, s több szlovák filmben is szerepelt. – Főbb színházi szerepei: Lucentio (William Shakespeare: A makrancos hölgy); George (John Steinbeck: Egerek és emberek); Liliom (Molnár Ferenc: Liliom); Eddie Carbone (Arthur Miller: Pillantás a hídról); Ferdinánd (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem); Tardiveau (Marc Michael–Eugène Labiche: Olasz szalmakalap); Kanyar (Ján Solovič: S.O.S); rudolf (Blanka Jirásková: Zűrzavar); Illér (Kmeczkó Mihály: Harc a kutyafejűekkel), Cominius, szenátor (Háy Gyula: CAliguLÓ); Jégapó, Menelaos (Weöres Sándor: Holdbéli csónakos); Szász (Csurka István: Házmestersirató); Mátyás (Bertolt Brecht: Koldusopera); Fischl (Ivan Bukovčan: Mielőtt a kakas megszólal); Moracchio (Carlo Goldoni: A legyező); Bakics vajda (Háy Gyula: Mohács); Berci bácsi (Móricz Zsigmond: Rokonok); Pázmár (Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival); Apa (Osvald Záhradník: Tűzijáték); Klitty-klatty (Kőszeghy F. László: Lusta királyság); Fleuron, nyugalmazott altábornagy (Eisemann Mihály–Somogyi Gyula–Zágon István: Fekete Péter); Ireneus, a kovács (Márai Sándor: Kassai polgárok); Varga lehel, Asztalos (Kertész Ákos: Névnap); Szenátor (William Shakespeare: Coriolanus); Boros (Osvald Záhradník: Utóirat); Földrajztanár (Molnár Ferenc: Doktor úr); A bonc (Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek); Igazságügy-miniszter (Percs Zejtuncjan: Egy szabad ember); Mikhál bán (Katona József: Bánk bán); Canty (Mark Twain: Koldus és királyfi); Sauveral alprefektus (Georges Feydeau: Osztrigás Mici); Linzman (Molnár Ferenc: Liliom); Bodó Tóni (Lovicsek Béla: Végállomás); Örkényi báró (Csiky Gergely: A nagymama); Csendőr (Joseph Stein–Sólem Aléchem: Hegedűs a háztetőn); Az inkvizíció századosa (Dale Wasserman: La Mancha lovagja); Fater (Szép Ernő: Vőlegény); Brigádvezető, rendőr (Schwajda György: Segítség). – Film: Valahol Magyarországon – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997 (1997); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).

Bugár Gáspár (JSZ)

(*1932. febr. 25. Pozsonyeperjes, † 2008. ápr. 03. Komárom) Színész. Elemi iskolába szülőfalujában járt. 1952-től az Állami Faluszínház Magyar Tagozata, majd megszűnése után, 1959-től nyugdíjazásáig a Magyar Területi Színház, ill. jogutódja, a Komáromi Jókai Színház színésze (1960–1970 között színházi ügyelő). Gyakran szerepelt hangjátékokban, szilveszteri és egyéb műsorokban, műsoros esteken, pódiumműsorokban. – Főbb színházi szerepei: Fleurant gyógyszerész (Jean-Baptiste Molière: A képzelt beteg); Montano (William Shakespeare: Othello); Shallow Róbert (William Shakespeare: A windsori víg nők); Ottavio (Carlo Goldoni: A hazug); Coronato (Carlo Goldoni: A legyező); Csikász (Háy Gyula.: Mohács); Tanfelügyelő (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Revizor); Firsz (Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert); Simon bán (Katona József: Bánk bán); Suffenus (CAliguLÓ); Polgár (Csurka István: Házmestersirató); Sárkány (Molnár Ferenc: A doktor úr); Abbé (Georges Feydeau: Osztrigás Mici); Tódorka Szilárd (Csiky Gergely: Nagymama); Vézine (Marc Michael–Eugène Labiche: Olasz szalmakalap); Pál úr, közhuszár (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai). – Film: Valahol Magyarországon; Ítélet – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997. (1997); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).

Csehi Ágota (FI)

(* 1966. márc. 27. Komárom) Egyetemi oktató, zongoraművész. Általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd a Pozsonyi Konzervatóriumban folytatta középiskolai tanulmányait (1980−1985). Egyetemi diplomát 1990-ben szerzett a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán. Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémián folytatta Budapesten, zongorajáték és a zongorajáték módszertana szakon. 1995-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán doktorált (PhD.) 2003-ban. 2004-ben az Ostravai Tudományegyetemen habilitált zenepedagógia–zeneelmélet szakon. A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Zenei Tanszékének oktatója (1990-től). 1999−2002 között a komáromi művészeti alapiskola igazgatója, 2007-ig zongoratanára volt. Zongoristaként számos hazai és külföldi hangverseny szereplője, rádió-, televízió-, CD-felvételek aktív résztvevője, továbbá zenetudományi, zenepedagógiai konferenciák előadója. Kutatási területe mindenekelőtt Bartók és Kodály szlovákiai vonatkozásai, valamint a zenei képességek fejlődésének lehetőségei. 1990-től a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának tagja, a Kadosa Pál Zongoraverseny (1993−2011 között) és a Bartók Béla Zenei Találkozó (1991−2007) fesztiváljának egyik szakmai vezetője. 1990-től több különböző jellegű tanulmánya jelent meg a szlovákiai, magyarországi, külföldi sajtóban. – Díjak, kitüntetések: a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Karának „Dékáni díja” (2011); a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem rektora és a Közép-európai Tanulmányok Karának dékáni „kitüntetése és emlékérme” (2010); elismerés és emlékoklevél a komáromi művészeti alapiskola fennállásának 150. évfordulója alkalmából az iskolában végzett eredményes oktató-nevelő munkáért (2011). – Fm. Bartók Béla és a Felvidék (1994); Csehi Á.−Dombi E.: Zeneirodalmi, zenehallgatási szemelvények a gyermekek és az ifjúság részére I., II. (1998); Bartók and Slovakia (In: „Past-Present-Future” EPTA, 2000); Bartók szlovákiai kapcsolatai és azok hatása alkotómunkásságára (In.: Parlando, 2001, XLIII/3.); Kreatívne vyučovanie klavírnej hry budúcich pedagógov na 1. stupni ZŠ, I., II. (In: Múzy, 1997); Problematika autentickej interpretácie a nasledujúce generácie interpretov Bartókových skladieb (In: Hudobno – pedagogické interpretácie VII, 2003); A népzene és az instruktivitás kapcsolata Bartók alkotómunkásságában (In: Új pedagógiai közlemények, 2004); 20 éves a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága: emlékkönyv a társaság fennállásának 20. évfordulója alkalmából (2010); Dvadsať rokov existencie Maďarskej spoločnosti priateľov hudby na Slovensku (In: Slovenská hudba: Revue pre hudobnú kultúru. 2011, 37/4.); A Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának tevékenysége − Liszt, Bartók, Kodály, Kadosa szellemében (In: Liszt−Mahler: Tanulmánykötet. 2012); Ľudová hudba ako inšpiračný zdroj v hudobnom vzdelávaní v prvej polovici 20. storočia (In: Zborník Janáčkiana, 2012); Liszt Ferenc és Erkel Ferenc művészete Pozsonyban (In: Parlando, 2012/1.); Umelecký a hudobno-pedagogický odkaz Zoltána Kodálya na Slovensku (In: Slovenská hudba: Revue pre hudobnú kultúru, 2013).